Edzések, parkettázás, gyerekek, és egyéb finomságok év vége felé…

A kérdé sokszor úgy hangzik, hogy mi is a következő kihívás? Persze, az, amit választok. Hogy jövőre mi lesz? Sok minden van a listán, még semmi sem végleges, és egy darabig nem is lesz az. De erről én tehetek a legkevésbé. Ám most nem a versenyekről kívánok írni, azok kiválasztása még pár hónapot várat magára. persze, egy-kettő már megvan, de ezekről majd a megfelelő időben írok még. A kihívások azonban nem mindig pont a versenyek. hanem az, amit egyáltalán elvállalok, megcsinálok, dacára annak, hogy mennyire látok, vagy nem látok. A jelen egyik ilyen legnagyobb kihívása akkor kezdődött, mikor kiderült, hogy néhány bútort át kell szállítani hozzánk, vagyis kisebb bútorcsere következik. Ekkor mozdítottuk el azt a régi szekrényt a leendő hálószobánkban, ami alatt egy kis hiányosságot konstatáltunk. Valamikor alulról nedvességet kaphatott a parketta, ezért elrohadt, legalábbis az alatta levő deszkázat feltétlenül. A helyén beszakadt lyuk, föld, hangyaboly, szóval világvége. ide nemhogy bútort nem lehet tenni, hanem átköltözni sem tudunk. Ez volt november elején. Gyors fejszámolás, mibe fog ez kerülni. Persze, ilyenkor mindig kisebb összeg jön ki, mint utólag, de most ez is mellékes.
A szoba teljes kipakolása, kiürítése leginkább Krisztire várt, Ő tudta, mi kacat, mi szemét, mi jótékonykodás, és mit hova pakol el. Ő emlékezni fog mindenre. A következő lépés volt, hogy Rambi cimborámmal felszedtük a parkettát, alóla a deszkát, aztán a párnafákat, és a földet kiszedtük a megfelelő mélységig. Ez kemény, fárasztó, és piszkos munka volt. Krisztit ez a része viselte meg a leginkább. Aztán másnap jött a kőműves, meg Rambi, és szépen lebetonoztuk a szobát. Eddig is minden ment egyszerűen. Ezután a tervek szerint három hét száradás következett. Ez csak azzal járt, hogy az egyébként megtartott cuccok, bútorok addig a maradék szobában halmozódtak, vagyis kisebb bútor- és kacatraktárban vagyunk egy ideje… Na de a6z igazi kihívás ezután kezdődött. Az anyagi keret meg volt szabva, viszont a minőségi igények is. Elvégre a parkettázás nem olyan, mint a festés, hogy pár évente lehet ismételni. nem, ahhoz ki kell pakolni, teljesen, pár hétre. Nos, hát akkor lássunk neki – illetve lássak neki. Mármint ezt én mondtam, Kriszti pedig csak reménykedett, hogy jól sül el a dolog. Megrendeltem a hajópadlót, meg megvettem azt, ami még kell ehhez.
Innen kezdődik az a rész, amit gyenge idegzetűek ne olvassanak tovább!!!
A hajópadló szabása dekopirfűrésszel történt. Én csináltam. A derékszög, a centi, és a filc használata még nem gáz. De vágni pontosan, szépen kell. Úgyhogy szépen ráhajoltam a deszkára, elé a fűrésznek, az orrom nem messze a vágólaptól, és úgy toltam végig a sötétkék csikon. Minden egyes darabnál. Talán két vagy három vágás nem lett tökéletes, de a többi igen. Meg is izzadtam vele. Mivel nem lehetett már novemberben mindenhonnan rendelni faanagot, ezért megfizethető áron egy felső-középkategóriás anyagot rendeltem. Ez azt jelenti, hogy olyan, mint a méregdrága anyag, csak sokkal olcsóbb. Viszont sokkal jobb a minősége, mint az olcsónak, ami viszont minimum ötven százalékos túlrendelést igényel, hogy maradjon elég hibátlan anyag. Ennek megvan az a hibája, hogy nem mindegyik tökéletes, hibátlan. Tehát teljesen illeszkedőre nem lehet tenni minden darabot. Úgyhogy még ragasztottam is a hornyolásnál, hogy minél tökéletesebbre csináljam. Mikor lent volt az egész, egy kicsit hagytam pihenni, hogy felvegye a szoba páratartalmát, oda és úgy mozogjon, ahogy akar. Aztán rájöttem, hogy parkettacsiszolót kölcsönözni igen drága mulatság, úgyhogy karácsony előtt nem kockáztatok be ekkora összeget 8kució). Inkább vettem egy kézi szalagcsiszolót, így olcsóbban jött ki jóval 8meglepő). Közben persze: gyerekek cipelése oviba, meg haza, foglalkozás velük, háztartás vezetése hétköznap (aki nem tudná, Kriszti hajnalban megy dolgozni, kora este ér haza), edzések, zömük éjszaka, vagy este, illetve még futóversenyt is szerveztem, illetve szervezek. Na de a lényeg, hogy a minap sikeresen felcsiszoltam az egészet. Aztán a kis hétagokat ki is kellett fugázni, szépen. na, itt azért már gond volt a látásommal (vagy annak hiányosságaival), ezért ezt a részét Kriszti csinálta. Persze, megmutattam előtte, hogy hogyan… Az ma reggelre megkötött. Újból átcsiszoltam az egészet, aztán megint, mert persze pár helyen otthagytam egy-két foltot. Végül nekiálltam, és egy igen jó minőségű, két komponensű, vízbázisú lakkal szépen, komótosan, és alaposan lelakkoztam a művet. Ekkor szerette a tikk a meggyet 🙂
Most pedig szárad, szerdáig. Szóval karácsony előtt még lesz egy roham, mikor át kell hurcolkodni, be kell rendezkedni, hogy karácsonyra megkapjuk magunktól az ajándékunkat: az új és szép hálószobát.
Szóval: nem, nem vállalok senkinél parkettázást, csak jól meg kell győzni 🙂 rájöttem, imádok fával dolgozni, és olyan jó nézni, hogy ezt én csináltam, és remélem, öregkorunkra is kiszolgál minket.
Boldog karácsonyt mindenkinek!

Hozzászólások lezárva.