Nagyatád: ez most nem sikerült…

Ironman. Hosszú távú triatlon. Sokféleképpen lehet mondani, írni. Nagyatád. A versenyszám magyarországi tradicionális versenye, amely immár 25. alkalommal került megrendezésre. Az a verseny, aminek a hangulatát talán csak akkor lehet megérezni, mikor ott áll az ember a rajtnál.

Miről is szól ez a táv? Előbb le kell úszni 3 800 métert, nyílt vízben – a Gyékényesi-tóban. Aztán kerékpárra kell pattanni, és az úszás megkezdése után legkésőbb 2 óra 20 perc múlva el kell hagyni a kerékpár depót, és nekivágni a 180 km távnak. Ha ezt letudtuk, következik befejezésnek egy maratoni táv lefutása, mely a pontosság kedvéért 42 195 méter. A fenti videó a rajt pillanatát mutatja, és talán azt is lehet érzékelni, hogy milyen hangulatban vágnak neki a versenyzők a kb. fél napos megpróbáltatásnak, megmérettetésnek.
A tavalyi budapesti középtáv, és az idei nagyváradi középtáv után komoly célokkal, és elhatározással érkeztünk meg Nagyatádra, átvenni a rajtcsomagot. Kísérőmmel, Kerekes Csabival alaposan megebédeltünk, feltöltöttük a szénhidrát készleteket. Kicsit megmártóztunk a strand medencéjében, információkat gyűjtöttünk. Már késő délután indultunk el Őrtilosba, ahol a szállásunk volt. Útba esett Gyékényes, ahol előre felderítettük a depó környékét, hol lehet majd parkolni, hol van a mi kerékpárunknak a helye, hol kell majd be- és kijönni a vízből. Beszélgettünk ismétlőkkel, akik már tapasztaltként készültek a másnapra. Vacsorára is töltekeztünk, és végül megérkeztünk a Mura és Dráva összefolyásához. Az esti készülődés hamar megvolt, nem sok minden volt, amivel az időt lehetett volna húzni. Inkább korán lefeküdtünk, hogy másnap korán, de pihenten keljünk.
Szombat reggel remek időben, és hangulatban parkoltunk le az erre kijelölt durván kaszált területen. Az utolsó pakolással is hamar végeztünk, üzemi, azaz 10 Baros nyomásra pumpáltuk a tandem kerekeit. Beléptünk a verseny területére. Felfestette egy kedves hölgy a vállunkra és vádlinkra a rajtszámunkat, nekem a másik vállamra azt is felírta: Kabóca. Helyére tettük a tandemet, összeraktunk mindent, oda, és úgy, ahogy majd úszás után a legjobb. Csabi még gyorsan elrohant valamit elintézni. Én egy utolsó zselét nyeltem le, pár korty vízzel, és csak úgy megszokásból megfogtam a gumikat, hogy rendben van-e minden. A szívem megállt, mikor éreztem, a hátsó kerék teljesen lapos. Húsz perc a rajtig! Ekkor foszlott szét a nyugalmam. Csabi visszaér… kevés. Kikaptam a kereket, és lelkes segítők futós kíséretével megközelítettem a szervizkocsit. Hamar kiderült sok minden: kettő darab belső volt; mindegyik a legrövidebb szelepes, nem jó; a személyzet még nem cserélt soha belsőt. Ekkor érkezett oda Csabi, kikapta a kereket a kezükből, vissza a bicóhoz, mondta, menjek le a rajthoz, majd jön utánam, megtalál. Gumit cserélt, és a kézi pumpával felfújta. Két-három perccel az indulás előtt ért oda. Megnyugodtam. Lassan én is átéreztem a hangulatot.
Az ágyúlövés után a mezőny végén kényelmesen besétáltunk a 29 fokos vízbe, és elkezdtük az úszást. hamar felvettem az utazó sebességem. Csabi kényelmesen pancsizott mellettem, szenvedett a melegtől. Én úsztam, ő pedig folyamatosan irányított: jobbra, balra, előre, jobbról kerüld, bója, ügyes, toljad, nagyon jó. Az első körnél éreztem, hogy nem lesz olyan rossz. A terv elsősorban az volt, hogy 2 órán belül kiérjünk, 1,50-en belül pedig nagyon jó lett volna. Hiába, még két éve sincs, hogy megtanultam úszni… a második körben már gépiesen vittem magam a vízen, Csabi elégedetten diktált. A vízből 1,49-es idővel jöttünk ki. Közben az forgott a fejemben, hogy a gumival ne legyen gond. Felrohantunk a depóba, öltözőbe, pár perc alatt átvedlettünk kerékpáros felszerelésbe.
Kikocogtunk a tandemhez. Konstatáltuk, hogy megint lapos a hátsó. Csabi lekapta a kereket, hogy megint cserél, de néztük a külsőt: valami kihasította. Aki a környékünkön volt, mindenkit kérdeztünk, senkinek nem volt tartalék külsője.  Kimmel Péter barátunk, aki beléphetett a területre, és éppen kép,- valamint videóanyagot készített rólunk, azonnal intézkedni kellett. Elrohant a szervizkocsihoz, de külsőjük nem volt. Felhívta Jozsót, aki valóban mindenkit ismer. Éppen ott volt közelben, és megpróbált felhajtani gumit. Csabi körberohangált, kérdezősködni. Kimmel Peti bemondatta Péter Attilával, hogy mi a baj, segítséget kérünk. Én közben néztem az órát, valamikor 1,55-kor konstatáltuk a hibát. 2,05-kor rájöttem, hogy az eredetileg eltervezett időt már nem fogjuk tudni tartani, most már nem is érdemes ezen izgulni, nyugisan megcsináljuk, teljesítjük a távot. 2,10-kor leesett a tantusz, hogy tíz perc múlva lejár az a bizonyos idő, amíg el lehet hagyni a depót. Valaki felajánlott egy peremes szingót, ám annak is rövid volt a szelepe. Lassan rájöttem, hogy eddig tartott a verseny. Jozsó is telefonált, hogy senkinek nincs külsője. A másodpercek kíméletlenül teltek, és lassan eljött az az idő, mikor el kellett fogadni, hogy ez a verseny eddig tartott.
Hogy ki hogy viselte? Én nyugalommal. Tudtam, hogy nem hibáztunk, felkészültünk, a technika ördöge ellen keveset lehet tenni. Ez bizony hozzátartozik egy olyan sporthoz, ahol a technika komoly főszerepet játszik. Csabi nagyon ideges volt, nem maga miatt, hanem miattam. Nem az a típus, aki felad bármit. Peti mérges volt. Kriszti a kezdeti stressz után megértő, és elfogadta a helyzetet. Miután feldolgoztuk az első traumát, szépen kivittük a bicót a kocsihoz, és komótosan összepakoltunk, értékeltünk, öltöztünk, beszélgettünk.

Most pedig néhány dolgot igyekszem elmagyarázni, kitárgyalni, hiszen erre a versenyre nagyon készültünk, sokan támogattak, még többen szurkoltak nekünk. Azt írtam ugyan, hogy nem én tehetek erről, ez technikai hiba, ám természetes, hogy ezt is meg lehetett volna előzni.
A tandemmel kapcsolatban néhány fontos dolgot kell tudni. Azért írom, mert páran adtak tippeket, amelyek itt nem olyan könnyen alkalmazhatóak. A kerekek, felnik kimondottan erősek. Hiszen teljes terhelésnél nyugodtan lehet 150kg tömeggel számolni. Ha nagy sebességnél kap ütést a kerék, egy normál felni hamar tönkremegy, rendszeresen lehet hordani centírozni. Amit használunk, egyegyedi fűzésű, három falú felni, amit eddig alig kellett centírozni, olyan erős. Igen komoly csapágyakon gördül, és ezzel együtt teljesen jó súlyban van, azonban a magas felni miatt igen hosszú szelepes belső kell hozzá. Mindig elmondják, hogy nyugodtan rakjunk bele rövidebbet, de volt rá példa: egy milliméteren múlik, hogy a pumpa szelepe nem tud ráfogni – nem lehet felfújni. És meglepő, de ilyen belsőt nem lehet sok helyen kapni, a legtöbb helyen el is magyarázzák, hogy felesleges is, mert nem kell. Az ominózus külső gumiról néhány fontos mondat: fent említett terhelés mellett úgy kell számolni, hogy az üzemi nyomásunk 10 bar. A 23mm széles guminak a két keréken a fentebb említett tömegű kerékpárt meg kell állítania, be kell fordulnia, mindezt úgy, hogy jellemzően 30-50 km/h között közlekedünk vele, a lejtőzésről most nem is beszélek. Hamar rájöttünk, hogy itt sem igen lehet válogatni, csak a megfelelő minőségű, erősségű gumik jöhetnek szóba, különben bármikor otthagyhatnak. És a fontos kérdésre a válasz: Miért is nem volt nálunk tartalék külső? Nos, az előző készlet elfogyott-elkopott-tönkrement, az a pár volt csupán, ami a keréken volt. Nem sokat futott, el kell mondani. A verseny hetében sikerült megrendelni két készletet, én pedig nem tudtam elmenni személyesen sehova, ahol lehetett volna venni megfelelő típust. Mikor elindultunk Nagyatádra, megálltunk útközben, de bármilyen meglepő volt, hajtogatható külsőt nem kaptunk. Ami még meglepőbb volt,  Nagyatádon az expón sem találtunk. Kerékpárt tudtunk volna venni, de külsőt nem… reméltük a legjobbakat. Hiába.
Nagyon nagyot tanultunk az esetből. Nem csupán tartalék belsőket, külsőt viszünk magunkkal a kerékpáron ezentúl, hanem a versenyeken igyekszünk biztosítani megfelelő szervizkocsi, magunknak, amiben két egyforma kerék fog előkészítve lenni, mint amit most is használunk; ha beüt egy defekt, vagy egyéb kerékhiba, akkor ezen ne múljon.
De, mi is történhetett? A gumin ott volt a válasz. A parkoló területe egy kaszáló volt. Igen durva terület. Erre nem figyeltünk, hanem óvatlanul végigtoltuk rajta a kerékpárt. Jól lehetett látni a nyomát, ahogy valami kemény szár csonkja forgásirányból beakadt a felni és a külső közé, és szépen felnyársalta a gumit, még a  belső szálakat is szétnyírva. A következő, cseregumit már ezek a szálak szedték szét. Mikor pedig visszamentünk a kocsihoz, elég volt lehajolni, ha beletenyereltem a fűbe, pillanatok alatt találtam több olyan kemény csonkot, ami teljesen alkalmas volt erre. Nos, legközelebb ilyen helyen inkább vállon visszük végig a tandemet.
Ahogy Péter barátunk megfogalmazta, ez a legdrágább úszóedzésem volt. Tudom, hogy semmi nincs ezen kívül veszve, hiszen még vár idén verseny, de Nagyatád az Nagyatád, és legközelebb jövőre próbálhatom meg újra…

Hozzászólások lezárva.